'15-ös Nyílt Magyar Poomsae verseny beszámoló
2015-10-19 17:41:05 / HÍREK / posted by Sándor Zoltán2015. szeptember 26. szombaton került megrendezésre a 8. Nyílt Magyar Poomsae verseny Budapesten.
A kilátogatók ismét magas színvonalú eseménynek lehettek tanúi, melyen hazai versenyzőink mellett idén is rengetek ország képviseltettek magát, többek között Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia, Horvátország, Németország, Norvégia, Oroszország, Románia, Szerbia és Szlovákia.
Egyesületünkből négyen mérettették meg magukat. Az A kategóriában Sefton Rose és Sándor Zoltán, valamint a B kategóriában Terjék Dóra és Ugrai Rita. Sefton Rose a női Under 30-as A kategóriában 1. Kup-osként, kategóriájának legalacsonyabb övfokozatú indulója volt. Itt egy igen erős, Európa-bajnoki érmesekkel tűzdelt mezőny gyűlt össze. Fejlődést mutató formagyakorlatával a 13 fős kategóriában a 9. helyett szerezte meg, kicsivel lecsúszva a nyolcas döntőfordulóról. Teljesítményével a kategória legjobban szereplő magyar versenyzője lett. Sándor Zoltán egyedüli magyarként a férfi Under 30-as A kategóriában a 13 fős mezőnyben első formagyakorlatával stabilan, 5. helyezettként jutott be a nyolcas döntőbe. Versenyzése során végül a kategória 8. helyét sikerült megszereznie. Egyesületünk egyetlen A kategóriás párosa (Sefton Rose és Sándor Zoltán) a páros Under 30-as A kategóriában a harmadik helyet szerezte meg, a vitathatatlanul legjobb norvég Európa-bajnoki páros és a szintén kiemelkedően tehetséges dán páros mögött. Terjék Dóra a női Under 30-as B kategóriában nem talált legyőzőre, így bemutatott formagyakorlataival elnyerte a mezőny arany érmét. Kategóriájában ő is a legalacsonyabb övfokozatú volt, de a tavaszi országos bajnoki címe a verseny előtt bizakodásra adott okot, mely be is váltotta a hozzáfűzött reményeket. Egyesületünk másik párosa és egyben egyetlen B kategóriás párosa (Terjék Dóra és Ugrai Rita) első alkalommal mutatkozott be együtt páros szereplésben. Kategóriájuk a Páros-1 kategória volt, melyben a B kategóriás versenyzők 14 éves kortól indulhattak, valamint felső határa pedig nem volt a kategóriának. Ennek a szabálynak köszönhetően egy elég vegyes mezőny jött létre, mind korosztályt, mind övfokozatot tekintve. Az osztrák és magyar párosokat felvonultató kategória 11 fős volt és párosunk egy tizeddel lecsúszva az ötös döntőről a 8. helyet szerezte meg. Bemutatkozásuk jelenleg erre a helyre volt elég ebben a vegyes és sokszínű kategóriában. Teljesítményük alapján első közös szereplésük mindenképpen pozitív tapasztalatnak tudható be, továbbá még több gyakorlással egyre magasabbra juthat majd a páros. Négy versenyzőnk ezen teljesítményével, egyesületünk az Universum SE, a B kategóriás ranglistán a 16 csapatból a 7. helyet szerezte meg, valamint egyedüli magyar csapatként felkerült az A kategóriás ranglistára is.
«vissza
